A klasszikus krómozás galvanizálással zajlik. A krómozandó tárgy felületét fizikailag-kémiailag alaposan letisztítják, majd galvanizáló kádba helyezik. Sőt, kádakba, az igazán tartós krómréteg ugyanis nem mindjárt a vasra kerül fel, hanem előbb rezet, majd nikkelt visznek alá, a króm csak az utolsó réteg.
A galvanizálás során a munkadarabot elektrolitfürdobe merítik, mellé csobbantják a galvanizáló anyagot. Az áramkörben a galvanizálandó anyag a katód, a galvanizáló az anód, utóbbi lassan feloldódik, majd ionja kiválnak elobbin. Természetesen ma is muködnek kisipari galvanizáló muhelyek, egy igazi veterános sosem engedne 95%-os krómhatású festékréteget fújni öreg vasára. A krómozással csak az a baj, hogy drága, és irtózatosan környezetszennyező, a krómozók olyan dolgokat használnak vajákolás közben, mint a tévéhíradókból jól ismert cianidok, kénsav, difoszfát és társaik, a kádakban pedig a krómozás után ott marad a média szintén hírhedt szereploje, a galvániszap.
Műanyagot is lehet galvanizálással krómozni, ha nem is mindegyik fajtát. Az autó- és fürdőszobaiparban jól ismert ABS (akrilonitril butadién sztirén; ha megfordítja egy szétszerelt zuhanyrózsa-fejet, vagy egy autókilincs-házat, szinte biztosan látja majd a rövidítést az anyagba öntve) egyéb remek tulajdonságai mellett azért is terjedt el, mert jól megtapad rajta a króm.
