Elvásott, szétmállott, elfogyasztotta a kutya, vagy csak nyomja a rugó a hátát? Megunta a trikót, és sehogy sem talál olyan univerzális huzatot, aminek a fejtámlája is passzol? Nem akarja többé slaggal mosni a belsőt, helyette inkább a bőr nyújtotta luxusra vágyik? Egy megoldás van a lelki béke megteremtésére: kárpitoshoz kell fordulni.
Az autókárpit-anyag felhozatal hazánkban nem erős. A gyári anyagok szinte beszerezhetetlenek, lehet ugyan bútorkárpittal is dolgozni, de az igazi autós anyag sokkal strapabíróbb, ráadásul a textilre vékony szivacsréteg van sütve. Ha nem ilyen anyaggal dolgoznak, hanem például bőrrel, ezt a vékony szivacsot külön kell szabni és bedolgozni.
Az építkezés bontással kezdődik. Az ülést vasig pusztítják és átnézik, nincs-e törött rugó vagy rossz ponthegesztés. Kipróbálják, nem nyikorog-e a vázszerkezet, és működnek-e a mechanikai szerkezetek. Majd a lebontott eredeti kárpitból szabásmintát készítenek.
Az eredeti kárpitot a varrások mentén sziszifuszi munkával szétbontják, és ezeket a bőrfecniket használják szabásmintának. Textil esetében a szabásnál figyelni kell a szálirányra, a simulásokra, bőr esetében arra, hogy a vastagabb részek a fokozottan igénybe vett felületekre kerüljenek. Az eredeti műanyag díszkéderek helyére saját anyagból készítenek újakat.Ha bőrrel dolgoznak, ott nem lehet hibázni. Amit a varrógép kilyukaszt, az ott marad, nem lehet visszabontani, eltüntetni a varrásnyomokat, nagyon oda kell figyelni. Sokszor a textil mintája is megkeseríti a kárpitos életét, például egy csíkos üléshuzat összeállítását csak az ellenségünknek kívánjuk.
Ha kész a varrás, jöhet a behúzás, visszaszerelés. Persze ez előtt legtöbbször a szivacsot is rendbe kell hozni. A kiült, összeesett, eltorzult öntött szivacsot betétekkel tuningolják. A háttámláknak újra oldaltartást adnak, és az ülés egy vékonyka plusz szivacsréteget is kap, hogy szépen feszüljön az új huzat. A legtöbb esetben lehet használni az eredeti szivacsot, de mostanában - főleg a Peugeot-modelleknél - divatba jött, hogy mindent ragasztanak.
A textilt egyszerűen ráragasztják a szivacsra, így egy légzsákbedurranás után az ülés is mehet a levesbe. A rugós ülés viszont ma már a múlté. Ritka kivétel az ilyesmi, inkább az olcsó, formázott, tömör szivacs az elterjedt még a drága gépekben is. Pedig annak idején még a Trabiban is epedás ülés volt hátul.
Sokszor - például az oldalkárpitoknál - vékony polifoamot is használnak. Nem porlik, mint a szivacs, egyenletesebb felületet ad és jobban ragasztható. Egy ülés behúzása általában egy nap, de az ajtókárpitok előkészítése emészti a munkaórákat.
A hőpisztolyon és a varrógépeken kívül minimális szerszámozottság kell a kárpitozáshoz. A sűrített levegős tűzőgép mellett jól jön egy szórópisztoly, ebből fújják az oldószeres hőálló ragasztót. A csontkés is nagy becsben áll, ezzel simítják az éleket, amit egy normál háztartásban körömmel szoktunk megoldani. Ipari méretekben ez nehéz volna.
